Csillagflotta akadémia

Malcom:

Céloztál. És lőttél. Aztán újra. A legközelebbi bábu megadva magát esett a hátára, és nagyott nyekkenve csavarodott ki a tokból ami tartotta. A körülötted álló kadétok csodálkozó és meglepődött tekintetnéek reflektorfényében átléped a halott bábut és a lábaddal óvatosan arrébbcsúszttad a darabjait a földön.
- Ez a tökéletes célzási technika... A bábú maradéktalanul kidőlt. - Nézel rájuk, mire suttogásokat és elismerő pillantásokat érzékelsz magad körül. Elmosolyodsz, bólintasz, a fegyvert egy fiatal fiú kezébe dobod és kimész. A fegyverteknika óra parádésra sikerült most is. Kilépsz a folyosóra és beszívod a forró nyári levegőt. Kadétok kis csapata lépdes el melletted közben és halkan rólad beszélnek. Téged ez nem érdekel. Lassan elindulsz egyenesen s mikor a folyosó legvégéhez érsz egy ajtó nyitódik ki és egy középkorú nő lép ki: Meddison admirális az. Szíved nagyot dobban hisz titkon szerelmes vagy a nőbe... Megdöbbensz hogy épp téged szólít meg, és pont az irodájába hivat.

{Ameddig nincsen Malcom addig a Mesélők fogják tovább vinni a karakter történetét.}
Miután az admirális elmesélti neked hogy az Enterpriset felújjították és hogy szeretnének hogy második küldetésre induljon nagyon megörültél. Azonnal jelentkezel nála küldetésre. A szállásodra visszafele menet alig várod hogy a következő napon újra a hajón lehess a régi családodnál. Habár kis (vagy szokásos?) szorongásaid vannak azzal kapcsolatban hogy a hajód kapitánya elvállalja a küldetést.
Akárhogy is nézed úrrá lesz rajtad az ágyadban forgolódva a szorongás és a félelem..
Ez a család már nem lesz a régi.. VAgy mégis? Szíved kalapál, nem bírsz várni de kénytelen vagy...Így tellik el az éjszaka...és a következő pillanatban már azon kapod magadat hogy kevés-de számodra legféltettebb kincseiddel egy űrkomp előtt állsz. Az űrkompra a következő felirat került rá?: " Nx-01, Shuttlepod 2 ". Mosolyogva szállsz be: Tudod hogy most valami régi-új dolog fog kezdődni életedben.
{Folytatás: Enterprise NX-01 topik/ 2-es űrkomp}

Hoshi:

Egy virgonc férfit megkérdezve valahogyan ide jutsz.. mégis... megállsz az akadémia hatalmas épülete előtt és leülsz az egyik lépcsőjére... Ahogyan várakozol mintha senki sem jönne amikor hirtelen valaki megfogja a válladat.

Jonathan:

Kicsit késve érkeztél... magadban azt gondolod kész csoda lesz ha te odaérsz...Azonban mégsem késel annyira sokat.
Körbenézel a diákoktól és tanároktól hemzsegő Akadémia parkjában de senkit sem látsz akib ismerős lenne. Azonban téged annál inkább ismernek a fiatalok... sokan megbámulnak ami nem tetszik neked. Elindulsz ak Akadémia lépcsőjéhez...
Amint odaérsz meglátsz egy ismerős lányt.. azonnal odalépsz hozzá és megérinted a vállát.

{Sorrend: Előszőr előbbi aztán utóbbi. }

Végigsietve a parkon ezen az egész helyen lehet mit nézni: az emberek, a diákok.. Itt van élet! Mintha nosztalgiáznék.. Egy régi barát mindíg azt mondta hogy "sohase feledd az élet pillanatait, használd ki minden percét" . Most épp ezt tettem.. azzal az egy különbséggel hogy sietnem kellett. Miután Porthos minden fánál, fűszállnál és embernél meg akart állni olyan lassan mentünk mint a csiga... habár lehet az is gyorsabb...
De ha itt a parkban nincsen senki akkor lehet hogy az Akadémia épületénél van.... meggyorsítottam magamat.
- Gyerünk Porthos nem lehetünk ennyire lassúak, oda kell érnünk! - Rivallok rá a kutyámra. És oda is érünk a parkból kiérve perceken belül a hatalmas tiszteletet parancsoló épülethez. Felnézek rá.
- Gyönyörű.. nah, gyere mert a végén tényleg úgy fogok bekerülni a történelemkönyvbe mint aki lekéste a saját startját.. - Megyünk... amint a lépcsőhöz érünk meglátom Hoshit. Várakozva a többiekre de körülötte se Travis se a többiek... Hát, remélem nem csak ketten megyünk... elindulok felé, és megfogom a vállát.
- Szép napot HOshi.

Üdv Kapitány!remélem nem maradtunk le semmiről.-mondom mosolyogva,közbe megpróbálom a kutyustól kissé megrémült állatomat megtartani.

- Oh, még szerencse. - Gyorsan felveszem, Porthost a kezembe. - Ez csak egy macska... nem kell rögtön rosszra gondolnod... - Megsimogatom a kutyát aztán leülö Hoshi mellé a lépcsőre. - Lehet késnek. - Mondom. Közben nagy csapat diákok mennek el mellettünk fel és le a lépcsőn. Előre nézek a park felé de senkit sem látok aki ismerős lenne. Megszólalnék de hirtelen semmi nem jut eszembe. Csöndben ülünk egymás mellett.

és hogy vagy?-töröm meg esetlenül a csendet.közben az állatkáinkat bámulom,akik egyre jobban kezdik megszokni egymást.majd a férfira nézek és megállapítom,h nem sokat változott...kicsit nyúzott,picit öregedett,de még mindig ugyanaz a méltóságteljes,barátságos tekintető ember maradt.örülök,h láthatom és újra vele dolgozhatok...

John épp válaszolna neked, mikor Travis és két számodra idegen lány. { Az egyik Sidney Siera } Lépnek oda hozzátok. Mindketten egyszerre álltok fel szinte.
- Kapitány, Hoshi! - Mosolyodik rátok Travis. - Micsoda meglepetés! remélem jó kis buli lesz ez az egész. - Neveti el magát Travis, és úgy örömködik akár egy kisgyermek.

A csöndet Hoshi kérdése törte meg. A parkból és a diákéletből való merengésemből Hoshira nézek.
- Jól, köszönöm. - Válaszolom összefoglalva egy mondatban, épp kérdeznék valamit mikor Travis és a két lány odalépnek hozzánk. Belenézek Hoshi szemébe és szinte egyszerre állunk fel. A férfi mondata után rámosolyodom.
- Új csillagokat felfedezni mindig "buli", Travis. - Megütögetem a vállát. - Magát is jó viszont látni. - Aztán a két hölgyre nézek. - Mi már ismerjük egymást. - Nézek Sierrára és biccentek neki köszönés gyanánt. Majd a másik nőre nézek.
- Üdv. Jonathan Archer vagyok. - A kezemet nyújtom és kezet fogok vele. - Nos a kompunk az Akadémia másik oldaláról fog indulni. Szerintem induljunk el arrafelé. - A hátam mögé mutatok sréhen az Akadémia épülete felé. Aztán bólintok - márcsak magamnak is, mgerősítés képpen - és a velem szemben lévő füves részre vetődik pillantásom. Ott meglátom Porthost és Hoshi macskáját ahogyan egymással játszanak.

Elmosolyodom és Hoshira nézek.
- Visszahozzam őket? - Kérdem tőle miközben felveszem a nem túl könnyű táskámat a földről.

miután én is üdvözöltem Traviseket,szólok a cicámnak,aki ügyesen elkezd szaladni felém.megköszönöm a Kapitánynak a segítő szándékát és közlöm vele szemtelenül mosolyogva,h az én állatkám egy okos észlény.felkapom egyik kezembe a cict,másikba a csomagomat,majd várom,h induljunk.

- Öhm, jól van. - Mosolyodom Hoshira. - Na, induljunk. - Mondom és elindulok a kis embercsapat elé. Gyakorlatiasan - habár legalább két hónapja nem járatm már itt - bekanyarodom az épület jobb oldalánál, és aztán a tenger felöli részen kezdek el menni. A vállam felett hátrapillantva látom hogy a többiek is tudják tartani a tempót. Idő közben HOshi is mellém keveredik.
- Szóval... - Nézek rá miközben tovább megyek. - Milyen volt Brazilliában tanítani? ... Csodálatos hely az a vidék... egyszer jártam ott, de csak átmenőben. Szerintem minden turista álma.

a vulkániak álma-válaszolom mosolyogva.nehéz hozzászokni a klímához.rettenetes a hőség.de maga a környezet valóban gyönyörű.az iskolát is megszerettem.sok kedves tanítványom volt-mondom kis szomorúsággal a hangomban.elmerengek kicsit,majd a tempót tartva követem a kis társaságot

És ebben a pillanatban megérkeztek az Enterprise Kettes számú űrkompjához.

Megállok az űrkomp előtt. Vajon tényleg ezt akarom? A hátam mögött hagyni a biztonságot... Az űr sötét és veszélyes. behunyom egy pillanatra a szememet. Most már nem fordulhatok vissza. Jó dolgok is vannak odakinn... csillagok, aszteroida mezők, csillagködök és még ki tudja mi minden ami nagyon szép és innen nem látható- legalább is úgy ahogyan ott fönn. Hátrapillantok a kis csapatra.
- Induljunk. - Ellnézek mellettük és a tengerre bámulok. - Viszlát Föld. - Egy gyors mozdulattal hátat fordítok és beszállok a kompba. Leülök és várom a többieket.

lábaim visznek előre,habár most,h ilyen közel vagyok egyre jobban rám tör a félelem...de ahogy végig nézek a Kapitányon és a többieken megnyugszom,mert tudom,h jó helyen leszek.a barátaimmal.helyet foglalok és várom,h jöjjön,aminek jönnie kell...

Miután mindenki beszállt a komp elkezd egyre magasabbra és magasabbra emelkedni.
A házak és épületek egyre kisebbek lesznek, a tenger hamarosan csak egy ujjnyi kék folttá válik...
A magasban repültök.
{Folyt. Köv- Enterprise/ Kettes űrkomp}