Brazillia nyelviskola

Hoshi:

A nyár tombol a Brazilliai nyelviskoládban. Összecsuksz egy nyelvkönyvet és kiosztod a diplomákat. A tanév sikeres volt. Egyenként elköszönsz a fiatal diákoktól, mosolyogsz rájuk. Ahogyan kiürül a nyitott tetejű terem és kezd egyre elviselhetetlenebb lenni a hőség arra gondolsz mien volt 20 évesnek lenni. Bár te sem vagy sokkal öregebb mégis olyan gondolatok keringenek a fejedben hogy sokkal jobb volt kezdő diplomásnak lenni..Kevesebb felelősség, kevesebb feltűnés... Úgyanis az elmúlt öt évben nem telt el olyan tanév amikor nem kérdezték volna meg tőled hogy milyen volt Xindik ellen küzdeni vagy az Enterpriseon szolgálni... Azon kapod magadat hogy még egy kicsit irigykedsz is a frissen végzetekre. Elteszed a könyveket a táskádba és kifele igyekszel amikor nekiütközöl valakinek. A táskád leesik a földre és a könyvek ezer felé hullanak. Utánuk nyúlsz.
- Segíthetek? - Kérdezi egy kedves hang. Felnézel, és Trevis pillantásával találkozik a te pillantásod.

Trevis:

Öt év... számodra egy pillantás volt. Vagy egy nagy lélegzet. És milyen lélegzet! Az Enterpriseról átkerültél a nemrégiben épült NX-03 ra ahol elképesztő 2 évet éltél át. Oylanokat láttál és tapasztaltál mint még senki más. Igazán büszke lehettsz magadra! 2 év után büszkén vetted át a hadnagyi címedet, aztán visszamentél kis időre a Horizonra segíteni.. és abból a kis időből még három év lett.. tehát így tellt el ez az öt év. Épp az akadémia ajtajában áltál hogy találkozhass egy barátoddal amikor Stett admirális hirtelen behivatott és elmesélt neked mindent. Ekkor érezted azt hogy ezekért a pillanatokért érdemes élned. Oylan boldog voltál mint talán még egész életedben soha. Brazilliába indultál hogy megkeresd Hoshit a küldetésed szerint.. és hogy aztán közösen újra az Enterprisera indulhassatok.

felnézek és alig hiszek a szememnek...agyamra ment a hőség,amihez mai napig nem tudtam még hozzá szokni vagy tényleg egy régi ismerős mosolyog rám?
mit keresel itt?hogy vagy?kérdezgetem,miközben a széthullott könyveket szedegetjük össze...megannyi kérdés és emlékkép kavarog a fejemben.

{Amig nincsen Travis-ünk addig én fogok a helyében írni}
Travis lehajol, segít neked a könyveket összeszedni és közben mosolyogva kezd el beszélni.
- Hát, éppen erre jártam és gondoltam benézek. Huhh, te aztán semmit sem változtál. - Mosolyodik el és rádnéz. Az összes könyvet felszedegettétek és most mindketten felálltok. Travisre nézve te is meg tudod állapítani hogy a férfi sem változott semmit sem az elmúlt 5 év alatt.
- Kínai, Japán, Vulkáni? - Nézi érdeklődve a könyveket és azt a háramat is ami őnála van a kezedbe adja. - Tulajdonképpen milyen nyelvet is tanítasz ezeknek a srácoknak? - Mosolyodik el.

most éppen oroszt...feltörekvőben lévő nyelv.de vannak magán diákjaim is,akiket érdekelnek más,idegen nyelvek,és hozzám fordulnak segítségért.őket is szívesem tannítom,vállalom,így legalább nem jövök ki a gyakorlatból és lekötöm magam valamivel.ráadásul olyasmivel,amit szeretek.szóval nem panaszkodhatom-válaszolom mosolyogva.
de aztán elkomolyodom,majd kérdően nézek Travisre,és közlöm velem,h még mindig nem tud jól hazudni.és megkérem,h mondja el,h miért is jött valójában...

- Ha van sok időd elmesélhetem, mert nem egy rövid történet. - Mongya Travis. - Gyere üljünk le valahová! - Óvatosan megfogja a karodat a bal kezével. Kimentek az iskola fás-füves udvarára ahol szinte mindig zajlik az élet, és leültök egy kevéssé kényelmes de annál szebb tölgyfából készült padra, az árnyékba. Itt nincsen annyira forróság de az olykor-olykor felerősödő Északi szél a hajadba kap épp akkor amikor már kezdenél kihűlni ujból felforrosítva téged. A pad az iskola épületével szemben helyezkedik el, így jó látképet kaphattok az iskola zajos, ám annál békésebb képére.
- Szóval..áh..hol is kezdjem? - Sóhajt Travis. - Talán az elején...Vagyis...Előbb hadd kérdezzek már valamit, hisz, te jó ég öt kerek éve láttalak téged utoljára! - Neveti el magát szokás szerint szétszorva. - Tudod annyi mindent csináltam ebben az öt évben, olyan gyorsan eltelt hogy huhh, belegondolni is rosz hogy így repül az idő! De azért rossz volt a régi arcok nélkül...
Te nem hiányoltad az Enterpriset?

dehogynem!vágom rá szinten rögtön,olyan határozottsággal,h magam is meglepődöm...egy pillanatig néma csönd lesz...hallom a zajongó gyerekeket,látom Travis mosolyra görbült száját,de gondolatban tejesen máshol vagyok...az Enterprise-on...Jonathannal,Trippel,Phloxal, Malcommal,T'Pollal...érzem a szagokat,amit ott szívtunk be,az ételek ízét,amiket ettünk...végigjárnak az érzések...öröm,boldogság,bánat,félelem,rettegés,düh,harag...minden,amit akkor éreztem,míg ott szolgáltam...pár másodperc alatt újraéltem...Travis érintése térít vissza...vállamra teszi a kezét és aggódó tekintettel érdeklődik,h minden rendben van e...
persze,jól vagyok.válaszolom zavartan,majd kortyolok egyet a vizemből,ami határozottan jól esett,nem csak a meleg miatt,hanem mert pillanatok alatt teljesen kiszáradt a torkom...
tekintetem két fogócskázó kislány köti le hírtelen,akik önfeledten játszadoznak...milyen aprók...mennyire fiatalok...fogalmuk sincs róla,h milyen rettenetesen veszélyes és hatalmas is ez a világ,amiben felnőni készülnek...
komoly arccal Travis felé fordulok és megkérdezem:
azért utaztál ide és kerestél meg,h megkérdezd,hiányzik e az Enterprise?

Travis kissé megdöbben azon hogy egy emberen egy szempillantás alatt mennyi minden érzés lejátszódhat egyetlen feltett kérdés hatására. Hűvösebb szellő fúj most végig rajtatok ami a tenger felől érkezik. Mindkettőtöknek ugyanúgy jólesik. A két fogócskázó kislány halkan nevetve eliramodik mellettetek.
- Nem. - Válaszol a férfi. - Igazából nem ezért jöttem... Tudod a mult hónapban behivatott Stett admirális... a nyári kimenőm közepén. Képzelheted hogy megdöbbentem! Egy pillanatra azt sem tudtam fiú vagyok-e vagy lány! Épp Haway mintás ingben voltam. De a kötelesség az kötelesség. Beléptem az irodájába... és ezt az adathordozót kaptam legelőszőr. - Odanyújtja neked. A kis adatblankon legelőszőr az Enterprise rajzolódik ki. A hajó tervrajza amiből nem sokat értesz de maga az NX-01 hajótestének látványa mosolyt csal az arcodra. Ettől függetlenül még mindig nem igazán érted hogy Travis mit akarhat tőled.
- Olvasd tovább. - Bíztat a férfi. Ahogyan kíváncsi szemeid tovább olvassák az adathordozót megakad a szemed valamin: " A hajót a csillagflotta elsődleges határozata alapján második küldetésre indítjuk. "

ez most csak vicc,ugye?kérdezem döbbenten?az Enterprise már a múlté...vége...szép volt,jó volt,de ennyi volt...a hajó a múzeumban,a legénység meg kitudja hol éli tovább az életét...mondom kissé feldúltan.visszanyújtom az adathordozót,majd feszülten beletúrok a hajamba...rossz vicc...ezért kár volt idejönnöd,h ilyesmivel szórakozzál.mondom a kissé meglepett férfinak,aki valószínűleg nem erre a reakcióra számított...örülök,h láttalak,mondom,majd épp felálni készülök,h utamra induljak,mikor Travis karjai visszahúznak a padra...

Travis megdöbbent arccal néz rád. Valahogy nem erre számított, bár valószínűleg jobban tette volna ha ezt is belekalkulálja.
- Hoshi. - Mongya Travis és a szemeidbe néz. - Tudom hogy te más vagy mint én... én az űrben születtem, te a Földön, az más... Ha nem tetszik akkor utasítsd vissza. Csak gondoltam, úgy ahogy a Flotta is gondolta hogy tetszeni fog...Mert hát a nyelvész az mindig nyelveket akar tanulni, a tudós meg mindig tudni. A kormányos meg mindig hajót kormányozni. - Mosolyog el és a válladra teszi kedvesen a kezét.
A pillanat erősen emlékeztet téged arra amikor ugyan ezen a helyen 5 évvel ezelőtt egy másik valaki keresett fel az Enterprissal kapcsolatban....
- Van még majdnem egy heted hogy meggondold. Minden azon az adathordozón van... tudom hogy ez most hirtelen jött és furcsa. Nekem is az volt elsőre. De szerintem jó bulinak hangzik. Olyan lesz mint egy nosztalgia járat! Persze lehet nem mindenki jön majd el.. - Észreveszed Travis pillantásán hogy elszomorodik egy pillanatra és az iskola barátásgos épületére néz.

nagyot sóhajtok,majd a semmibe meredek...egyik felem azonnal eldobna mindent és most rögtön rohanna a fedélzetre,másik pedig örül,h egyszer sikerült szerencsésen túlélnem és eszem ágában sincs megint veszélybe sodorni az életemet.Travis vállamon lévő kezére teszem a sajátom,kedvesen rámosolygok.
sajnos nem tehetem.annak már vége.a múlté.de igazán megtisztelő,h gondoltak rám.ez nagyon jól esik.de vissza kell utasítsam.nagyot sóhajt és újra csönd támad...a szellő fújdogálása,a fák lombjainak suhogása és a gyerekek zsivaja tölt újra be mindent...

Travis még egyszer rádmosolyodik aztán feláll.
- Én azért örültem hogy láthattalak. - Körbenéz és beszívja a friss levegőt. - Mindíg is imádtam a tengerparti levegőt. Ez semmihez sem hasonlítható... csak ez a meleg... Hát, én még a városban vagyok. Mégtalálsz a botanikus kert Északi részén. Egy jó ismerősöm most tenyészt ott valami új növényt... Szép napot. - Mongya és elmegy.
Magad elé nézel: mindenhol béke, és nyugalom. Felállsz és arra gondolsz hogyha innál egy üdítőt a közeli büfében lehet jobb kedvre derülnél.
Miután kilépsz az iskola kapuján a kedvenc partszakaszodon indulsz el. Itt a homok sem olyan forró, és a tengerre is gyönyörű látképet kapsz. Miközben sétálsz a parton egyre csak Travisen és a csillagflottán gondolkodsz.
A fejed azt mongya ne fogadd el, a szíved azt hogy fogadd. Hamarosan megérkezel közben a büféhez.

a büfé pultja mögül egy kedves,fiatal lány mosolyog rám.köszönök,majd kikérem a szokásos italom.kezemben a jeges üdítővel elsétálok egy közeli szimpatikus pálmafához.leülök alá,majd ledobom a cipőim.lábaimmal turkálok kicsit a homokban,majd hátradőlök és lehunyom szemeim.az Enterprise képe jelenik meg előttem,amit Travis mutatott...magamnak is nehezen merem bevallani,de hiányzik.a hajó,a barátok,a kaland...mér kellett felbukkannia Travisnek?pont most,mikor kezdtem már visszazökkenni a normális életben.van egy helyes kis lakásom,egy imádni való cicusom,biztos állásom,amit szeretek...ezt mind adjam fel megint?az ismeretlenért?és a többiek?ők vajon hogy döntenek?egyáltalán:mi lehet most velük.Archerrel egyszer együtt karácsonyoztam.elhívott,h legalább ilyenkor ne legyek egyedül.de igazán róla se hallok semmit.többiek meg pláne eltűntek.élnek e még egyáltalán?ilyen és ehhez hasonló gondolatok száguldoznak a fejemben.közben az arcomat simogatja a szellő és azt kívánom,h bárcsak elfújná ezeket a dolgokat is a fejemből.nagyot sóhajtok,majd kortyolok egyet az üdítőből,ami most különösen jólesik.
hírtelen azon kapom magam,h már lemenőben van a nap.milyen gyönyörű.gondolom magamban.még egy darabig ücsörgöm kettesben a gondolataimmal,majd lassan elindulok haza...

Ahogy hazaérsz azon kapod magadat hogy mennyire fáradt és álmos is vagy. Köszönsz a cicádnak, felveszed és megpuszilod. Aztán átöltözöl, lezuhanyzol és lefekszel aludni. Sokáig forgolódsz az ágyadban míg végül álom jön a szemedre.
Álmodban a tengerparton sétálsz mezitláb. Térdig belegyalogolsz a sós vízbe, hallgatod annak hullámzását. A partról cicád néz téged amikor az égre felnézve észre veszed hogy az ég egy távoldabbi pontján az Enterprise siklik el. Ahogyan egyre jobban távolodik a hajó a magasban a horizonton te egyre jobban mennél velük de tudod hogy már késő szólni.
Hunyorogva pislogsz bele a nap éles fényébe. Egy pillanatra behunyod a szemeidet amikor cicád éles nyávogására kinyitod azt.
- Mi történt? - Fordulsz hátra felé. A cica szemében látid hogy az az égre néz és úgy nyávog panaszosan. Követed pillantását az ég felé: látod hogy a hajó lángolva zuhan lefelé.
"Ne..." - Gondolod magadban amikor hirtelen felébredsz.
Sötét van. Felülsz az ágyon és körbenézel. Cicád a lábadon alszik: minden a legnagyobb rendben. A gondolattól is kiráz a hideg hogy mit álmodtál. Felállsz és kilépsz a teraszra. Egyszerűen nem tudsz visszaaludni...
Visszamész a hálószobádba. Az órára nézve látod hogy már hat óra. Felveszel egy lenge öltözéket. Érzed hogy valamit tenned kellene. Leülsz ágyad szélére, öledben a macskáddal akit simogatni kezdesz és gondolkodol.
Hosszú percek így tellnek el. Tekintetdet ekkor az előtted lévő fényképre vándorol: a képen régi barátaiddal vagy lefotózva.
Idő közben felkel a nap is és anank első sugarai pont a képet világítják meg. Azon a képen te boldognak tűntél. Úgy ahogyan a körülötted állók is. Amikor viszont pillantásod Trippre vándorol elfog a kétségbeesés. Nem akarsz úgy járni mint ő... meghalni... Igaz, Tripp a barátaiért halt meg, de sajnos akkor is meghalt.
Fiatalon,és hiábavalóan. Felesleges volt a halála.
Ha az Enterpriset ujraindítják a család, a baráti kör ami ott létrejött már úgy sem lesz az igazi...

merengésemet a cica zavarja meg,aki kiugrik az ölemből és kecsesen,komótosan a tálkájához cammog egy hatalmas ásítást követően.rámosolygok,majd odamegyek hozzá.a lábamhoz dörgölődik,hízeleg a kis dög,jelezvén,h ideje lenne reggelizni.jól van,mindjárt.mondom neki nevetve.egy pillanat.kibontok egy eledelt,majd felszolgálom ő macskaságának.elégedetten falatozni kezd.én továbbra is nyugtalanul járok kelek,teszek veszek a lakásba.nem megy ki az álom a fejemből.a hajó,ahogy lezuhant.rajta a többiekkel...és én csak álltam és néztem tétlenül...erre visszagondolva a hideg is kiráz.bizonyára ez is jel volt,h jobb,ha a fenekemen maradok.az ágy felé baktatva tekintetem még utoljára megakad a csoportképen.ledobom magam az ágyra,becsukom szemeim.próbálom kiüríteni az agyam.miután a cicus is csatlakozik hozzám elszenderedem....

Éppen a legjobb álmodban vagy amikor hangosodó pittyegésre leszel figyelmes. Felülsz és hallgatózol. Hosszú két perc tellik el amikor álomittas gondolataidból ráesztmélsz hogy ez a kis kompjútered kommunikátor egysége. Valaki keres téged...
Lehet ujfent Travis. Kellemes érzés volt vele találkoznod, és feleleveníteni a régi jó emlékeket, de sok kétes gondolat is ezzel együtt. És ha nem Travis az?
Közelebb húzódsz a kompjúteredhez...

nyújtózom egy hatalmasat,majd a cica végigrohan a lábaimon.igazából senkivel se akarok beszélni.de mi van,ha tényleg Travis az?áh!nemigaz már!gondolom magamban,mert egyre jobban idegesít a pittyegés...benyomom a gombot,majd legnagyobb meglepetésemre Archer mosolygó arca jelenik meg a monitoron.pillanatra ledöbbenek,majd rögtön leülök.ez már sock nekem.nagy nehezen kinyögök magamból egy üdvözlöm Kapitány-t!

- Szép jó.. reggelt Hoshi. - Böki ki a kapitány kis várakozás után, eltűnődve, mintha gondolataiban nem is itt lenne, de azért látodrajta hogy örül neked, úgy ahogyan te is neki bár nem igazán érted hogy mit is akar tőled korán reggel.- Minden rendben? - Kérdi hirtelen a férfi.

persze!válaszolom félszeg mosollyal.csak jól megleptél.minap Travis keresett meg,most meg Te...gondolom nem véletlen.nem a 2szép szememért kerestél meg épp most!bököm ki lényegre törően.szóval mit szeretnél?

A kapitány vesz egy mély lélegzetet és csak azután szólal meg. Közben észreveszed hogy a férfi már sötétben ül, míg nálad a nap sugarai egyre jobban kezdik megvilágítani a tárgyakat.
- Még egyszer sajnálom hogy ennyire korán felkeltettelek, ígérem nem teszem ezt meg többször... - A férfi mintha egy pillanatra eltűnődött volna azon hogy mit is mongyon, de aztán folytatta. - Tehát Travis már értesített a dolgok menetéről.. akkor megértem hogy zavarlak... Csak, azt hittem tudod hogy az admirális már elfogadta és leláttamozta, aláírta a jelentkezésedet. - Archer a képernyő felé tartja nagyon közel az Enterprisera jelentkező kommunikációs tisztek listáját. Az első név rajta: Hoshi Sato ez világosan látszódik. HIrtelen elfut téged a pulyka méreg. Hogy képzelte bárki is hogy felrakta a te nevedet a jelentkezési listára a nélkül hogy te tudd! Biztosan az admirális volt! Valamelyik a sok közül... lehet pont az az arrogáns és beképzelt fickó akivel tavaly nyáron találkoztál egy kommunikációs konferencián. Nagyon mérges leszel, de ezt nem tudod kifejezni mert a kapitány csak folytatja:
- Őszintén szólva magam is meglepődtem hogy elvállalod csak úgy... ismerlek Hoshi. Tudom nem szeretnél ujra olyan kalandokba keveredni mint régen. Szép idők is voltak és nem csak rosszak, ezt is tudom. És ha az én szívem mélyére nézek ugyanúgy gondolom mint te... de nem szabad félnünk a vihartól. - Folytatja. - Én így gondolom. Ezért vállaltam én el... Weldon admirális szerint ez még mindig nem biztos hogy én leszek ujfent a kapitány a hajónak.. De a remény hal meg utoljára. - Archer egy pillanatra a kezében lévő adatjordozót, aztán téged néz, majd elnéz meletted. Tekintetében szomorúságot vélsz látni... ilyet talán csak hat évvel ezelőtt láttál rajta...
-Csak azt akartam mondani hogy bár Weldon admirális kedvence lettél, én úgy gondolom nem muszály visszatérned az Enterprisera... Mindenkinek kijár a kalandok nélküli élet... és...tudom hogy nagyon sokat segítettél a felfedezésben, az életedet kockáztattad. - MIntha még akart volna mondani valamit neked de aztán hirtelen elhallgatott. Csak nézed rád...
A csönd hirtelen állt be... mindketten arra vártatok hogy a másik megszólaljon.

hiányzol!és a többiek is.töröm meg szívből jövő őszinteséggel a csendet...jó látni Téged.mosolyodom el.a Kapitány látványa melegséggel és örömmel tölti el a szívem.bocsánat,h picit ingerültebb vagyok,csak eléggé megviseltek az elmúlt napok.felkavart Travis látogatása,és ez az egész Enterprise újraindítás dolog.másra se tudok gondolni.motyogom kissé szomorúan lehajtott fejjel.újra csönd támad.

- Te is hiányzol... - Válaszolja a kapitány a beállt csendben. - Az elmúlt évek nagyon unalmasan teltek... legalább is nekem. De tudod hogy nem nekem való a papír munka. Egyik bolygóról a másikra másikról az egyikre vissza és újra... Semmire sem maradt időm. - Csendben hallgatod a férfit közben azon gondolkodsz hogy mennyire régen és mennyire keveset beszéltél vele az ilyen dolgokról.
- Ez egy átkozott nagy mókuskerék volt... Amikor újra hallottam az Enterpriseról én is talán úgy reagáltam mint te ... hiányoztok Hoshi. - Vallja be őszintén. Ekkor döbbensz rá hogy mennyire utálod a kommunikációs egységet hogy csak közvetíteni tudja a másik embert nem pedig személyes kapcsolatot teremteni vele. Ha ott lennétek egymás mellett az más lenne. Úgy talán könnyebben és feloldottabban tudnátok beszélni...
- Örültem hogy láthattalak egy kicsit... te semmit sem változtál öt év alatt. - Mosolyodik el, mintha egy régi emléket idézne fel. - Ne haragudj hogy zavartalak. Remélem egyszer személyesen is összefutunk... ha keresnél megtalálsz ezen a kommunikációs frekvencián. Vigyázz magadra. SZép napot. - Hadarja el a mondat végét és aztán lekapcsol az adás, a kapitány arca helyett pedig sötéten bámul vissza rád a képernyő. Vajon miért kapcsolta le? - Kérdezed magadban. - Talán zavarba jött előtted?
Nem hinnéd... annyira már ismered a kapitányt hogy nem túl gyakran jön zavarba mások előtt.
Akkor mi lehetett a probléma?.... Midnen esetre tudod hogy most már nem tudsz vissza aludni, ha akarna sem menne. Felállsz és arra gondolsz hogyha egyet csobannál a tengerbe az lehet jót tenne...

hát ennek meg vajon mi baja?kérdezem a cicám pofiját a sajátomhoz nyomva.de ő csak értetlenül pislog rám,majd kiugrik a kezeimből...MIT CSINÁLJAAAAAAAAAAAAAAAAK?ordítozom magamba,majd hátravetődöm az ágyon,mint egy rossz,hisztis kisgyerek.semmit se változott a Kapitány.állapítom meg.szerencsések lesznek az emberei...huh.rajtam is mennyit segített.jobban bízok benne,mint saját magamban.feltápászkodom és előveszem újra a régi képet.nézem nézem,és azt várom,h szólaljanak meg...hiányoznak.ahogy a Kapitánynak,nekem se kerek az életem.van lakásom,meg minden,amit csak kívánok.de belül sokszor ürességet érzek.áh.nem bíííííííííííííííííírom!!!elkell mennem sétálni.hátha kitisztul a fejem kicsit.de itt a 4fal között előbb utóbb megőrülök.
átöltözöm egy kényelmes ruhába,majd elindulok a partra.nagyon kellemes az idő,még nincs túl nagy hőség.
egyik padon egy szomorúan ücsörgő,magányos,középkorú féfira leszek figyelmes.ahogy látom,ő is nagy gondolkodásba van.de inkább elkeseredettség tükröződik az arcán.hírtelen gondolattól vezérelve felé veszem az irányt.

Tehát leülsz mellé... a szél kellemesen a hajadba kap, beszívod a kellemes tengerparti sós levegőt. Ekkor megszólal a magas barna hajú, középkorú férfi. Arcán elkeseredettség és szomorúság tükröződik. Kezében egy fényképet szorongat:
- Szépen süt most is nap... bárcsak a kedvem is ennyire szép lenne... - Elnéz a tenger felé, aztán felnéz az égre. - Még az ég is kék... - Sóhajt egyet.
Nem érted magadat miért ültél pont ide. Nem vagy az az ismerkedős típus... de most úgy érzeted ide kell ülnöd. Ujból csend támad. A férfi a képre néz, aztán rád:
- Elnézést, biztosan nem érdekli a mondani valóm... Őszintén szólva engem sem érdekelne egy siránkozó senki... - Rádmosolyog, arrébb húzódik a padon és csak a képen lévő szőke nőt nézi.

félre nézek rá,látom a szomorkás arcát,majd elgondolkodok egy pillanatra,próbálom megfejteni,h mi lehet a baja,de ez az én kommunikációs,beleélős képességeimen is túltesz.így hát kedvesen rámosolygok,majd megkérem,h meséljen nyugodtan,ha gondolja.szívesen meghallgatom.kíváncsivá tett.érdeklődve nézek felé.legalább addig se gondolok a saját problémáimra.az elmúlt napok után már bármi jöhet.ahogy erre gondolok elmosolyodom magamban.szóval ne kíméljen!